Bocsi,hogy nem hoztam tegnap az ígért részt,most egy hosszabbal jöttem,mint eddig volt,de még ez sem az igazi.De adjatok még pár résznyi időt,hogy véglegesen belerázkódjak,és akkor jönnek majd a jóóóóó hosszú részek :)
Jó olvasást!♥
xx Vixi
-Naaaa,mi a baj?-kérdezte Eleanor,ahogy egy könnycsepp futott le az arcomon.Letöröltem gyorsan,de társai követték.Nagyon rossz volt álmomban látni a családom,mégis belül jó érzéssel töltött el.Viszont egy dolog hihetetlenül mar belülről.Ha ez a Tommy tényleg annyira szeretett,miért nem volt mellettem a kórházban? Miért nem keresett? Nem értem,pedig az álmomban annyira szerelmesek voltunk.Annyira szeretett,és én is őt.Az arcunkra volt írva.Lehetséges,hogy csak megjátszotta,hogy szeret?! De miért?! Ezer meg ezer kérdés kavargott a fejemben,de egyikre se tudtam válaszolni..
Közben El a karjaiba vont,és megölelgetett.
Tudtam,hogy szükségem van valakire,aki mellettem van,és támogat.
Jelen esetben csak ő jöhetett képbe.Még ha idegenek is vagyunk még egymás számára..
Elmeséltem neki az álmom.Csak szomorúan nézett rám,látszott rajta,hogy próbál koncentrálni minden egyes szóra,amit kiejtek a számon,de valami más is volt az arcán.Nem tudtam eldönteni,mi az,de valami különös dolog..
Összeszedtem magam(testileg és lelkileg is),és ezúttal az ajtóban toporogva vártam,hogy Eleanor végre elkészüljön már,és hogy láthassam Londont.
*Eleanor*
Rákiáltottam,hogy keljen fel,majd mikor kinyitotta szemeit,könnycseppeket véltem felfedezni bennük.Hihetetlenül sajnáltam,hogy így kell látnom azt a hihetetlenül jókedvű,folyamatosan mosolygó, vidámságot sugárzó lányt.A házuk leégése óta megváltozott.Persze,ilyen esetben én is teljesen megváltoztam volna,megpróbálok mindent megtenni,hogy végre megint boldog legyen.
Szerencs volt csak,hogy a boltban egymásba futottunk,nagyon megörültem neki,de ő nem ismert fel.Már akkor tudtam,hogy baj van.Valamilyen szempontból örültem neki,hisz akkor arra se emlékszik,ami történt.Ami miatt megutált engem.Eltaszított magától.
Tudtam,hogy fokozatosan tér vissza az emlékezete,de nagyon hiányzott már,hisz a legjobb barátnőm volt.. De elveszítettem őt.Végre felcsillant bennem a remény egy apró szikrája,hogy végre megint minden olyan lesz,mint azelőtt.
Már több,mint fél éve láttam utoljára.Azt hittem,megbocsátott,és azért jött ide Londonba,hogy megbeszéljük a történteket,és minden olyan lesz,mint rég.
De mint kiderült,korántsem ez volt a célja.Csupán véletlen.
Hihetetlenül fájt,hogy a legjobb barátnőm egy rohadt amnézia miatt elfelejtett minden egyes együtt eltöltött percet,minden együtt eltöltött pillanatot,végigsírt éjszakát,vagy végigröhögött napot.Fájt őt így látni,és fájt,hogy megint hazudok neki,de muszáj volt.Legalább egy kis időre legyen köztünk minden a régi..
Féltem,hogy elszólom magam.Aztán mikor meglátta azt a képet,amin a fiúkkal vagyok,belülről sokkot kaptam,úgy nézett rájuk,mintha hirtelen megvilágosult volna,és tudta volna,hogy kik ők,de pár pillanat múlva kiderült,hogy nem így van,nem emlékszik rájuk sem.És abban a pillanatban életem eddigi legrosszabb döntését(legalábbis benne van a top 10-ben) hoztam meg.Megígértem neki,hogy bemutatom őket egymásnak.
Tudtam,hogyha újra találkoznak,a fiúk a nyakába borulnak majd,ő meg semmit sem fog érteni,aztán végül Niall,a kis pletykás(a gondolatmenetembe belemosolyogtam) úgyis elszólja magát. Már nagyon hiányzott ez az 5 idióta!Imádtam őket!
Viszont megint csak volt egy félelmem.Féltem,hogyha Louis meglátja,feltörnek benne az emlékek,és ismét belé szeret.Nem akarom,hogy a barátom e legjobb barátnőmmel jöjjön össze.Bár,megérdemelném...
Elmesélte,hogy mit álmodott,és keservesen sírt.Utoljára akkor láttam így..Fél éve,amikor minden kiderült.Amikor csalódott bennem.A legjobb barátnőjében.Szinte kapaszkodott belém.Tudtam,hogy szüksége van valakire.
Tudtam,hogy az a személy én vagyok,Mindig is én voltam,ha bármi baja volt,mellette álltam,de egy fiú közénk állt.
Miatta nem beszéltem és találkoztam Bellával több,mint fél évig.De szerelmes voltam!
Hirtelen,mintha semmi sem történt volna,Bella kipattant a karjaimból,és beszaladt a fürdőbe.Hallottam,ahogy megnyitja a csapot,majd zuhanyozni kezd.
Miközben zuhanyzott,felhívtam Louist.Nem meséltem el neki,hogy Bella itt van.Tudtam,hogy akkor szól a fiúknak,és rögtön hazarepültek volna.Épségben akarták látni.
Doncasterben látta őt az utcasarkon,oda is ment hozzá beszélgetni,de Bella nem ismerte fel,idegenként tekintett rá,és csúnyán elzavarta.Tudta,hogy mi miatt van,hisz minden benne volt a híradóban.
Majdnem kétezer fontot adományozott neki,Harry is segített rajta,pár száz fonttal a banda nevében.
Tudtam,hogy Louis nagyon szereti,de féltem,hogy talán jobban,mint engem,Hogy újra feltörnek benne az érzések,és engem eldob majd magától.Már nem fogok neki kelleni.Még csak pár hónapja az enyém,de féltem,hogy elveszítem.
Tudtam,hogy 3 hét múlva kapnak 2 hét szünetet,mert turnén vannak.Addig keresnem kell valami albérletet Bellának.Hátha elfelejti őket,hátha elfelejti az ígéretem.Reménykedtem abban,hogy egyszer a fiúk is elfelejtik,de legbelül tudtam,hogy sosem fogják,hisz legtöbbjüknek(3/5 khmm...) olyan volt,mint a kishúguk.És mi van a maradék 2/5-tel? Az egyik halálosan szerelmes volt belé,a másik még mindig az.
