2. rész

Zaklattak,ezért itt a 2. rész :D Remélem mindenkinek tetszik:) (Kata és Csani,csak miattatok korábban;)< 3)
xx Vixi

Reggel,mire felébredtem 150 font volt a cipőmben.Te jó ég,hogy került az oda? Istenem,mennyi pénz... Szerintem soha nem volt ennyi pénzünk,de sajnos nem emlékszem.
100 fontot zsebre vágtam,50-et a kezemben tartottam,felvettem a cipőm,és kerestem valami boltot,hogy vegyek magamnak valami ennivalót.Pár sarokkal arrébb volt egy pékség,vettem magamnak 3 pogácsát és 3 zsömlét,ennyi kaja csak elég lesz mára..Ha nem,akkor eljövök mégegyszer. Viszont most visszamegyek,még nem érzem elég erősnek magam ahhoz,hogy elhagyjam Doncastert. Ahol 16 évig éltem.És körülbelül 20 percre emlékszem eddigi életemről.
Visszaültem a sarokra.Levettem a cipőm,és megint kiraktam magam elé,valamiből meg kell majd élnem. Csak annyi pénzem legyen,hogy tudjak bérelni magamnak egy lakást,el tudjam tartani magam.Ott,ahova megyek(még gőzöm nincs,hova),majd keresek munkát,és akkor meghálálom a doncasteri kórháznak az összes szeretetet,mindent!

Észrevettem magamelőtt 4 cipőt. Fejenként 20 fontot tettek be.Nem mertem felnézni,szégyelltem magam.Kíváncsi vagyok,vajon a régi énem-akire nem emlékszem- mit szólna hozzám? Egy utcasarkon ülök,koldulok.Koldus lettem.Hiába csak pár napig maradok.
A 4 cipő eltűnt,helyette jött egy újabb pár. Bedobott 10 fontot.
Hihetetlen hálás voltam mindenkinek,aki eddig adakozott nekem.
Egyszercsak azt vettem észre,hogy valaki leült mellém.
Legalább egy fejjel magasabb volt nálam,de nem mertem ránézni.
-Szia.-mondta.
-Szia.-köszöntem vissza félénken.
Megnéztem,ő márkás ruhákban volt,èn még mindig a kórházban kapott ruhákban,amik korántsem voltak azok,de örültem,hogy legalább van rajtam ruha.
-Miért üldögélsz itt?Olyan fiatalnak tűnsz.Miért nem mész haza a szüleidhez?
Ezzel a kérdéssel hihetetlenül megbántott,hiába nem tud rólam semmit.
-Takarodj innen.Semmi közöd hozzám és a szüleimhez.Jobb lenne,ha békén hagynál!Minek jöttél ide?Hogy megalázz?Kösz,nem kérek belőle.-az ordításom lassan sírásba torkollott,mire ő a vállához húzott és átölelt.
-Csssss.-csitítgatott.-Nyugodj meg!Gyere velem.Beszélgessünk!
-Én nem megyek innen sehova!Hagyj engem békén! Nem akarok beszélgetni veled.Csak sajnálnál,nekem arra...Nekem arra nincs szükségem.-suttogtam még mindig a földet bámulva.
-Rendben,akkor én most elmegyek.Remélem találkozunk még.Nyugodj meg,nem tudom,mi bánt,de ha baj van,hívj fel.-felírta egy cetlire a telefonszámát,bedobott két 20fontost és egy 10-est majd otthagyott.Utána néztem.Kiszúrta a szemem fehér Converse cipője.Annyira ismerős volt a hátulján az a két jel.Filccel lett rárajzolva,nem tudom,hol láttam.
Annyira elfáradtam a semmittevésben,hogy elaludtam.


*-Te normális vagy? Tönkreteszed az életünket,húzz innen. Gyűlöllek.Soha többet nem szeretnélek látni.-kiabálta az anyám. -Azt nem te döntöd el aranyom.Nem akarom,hogy boldog legyél,sőt.A két fiacskád nálam van,a kocsimban ülnek,ès várakoznak.Ti meg itt nyugodtan alszotok a lányaiddal.ÖRÖKRE.-mondta egy férfi hang.Ismerős volt,de gőzöm nincs,kié. Hallottam,ahogy meggyújt egy gyufát,majd röhögve becsapja maga után az ajtót.Füstszag.Megint*


-NEEE.NEM AKAROM.-kiabáltam magamból kikelve.Azt hittem,még mindig álmodom. De nem,már nem álmodtam,csak ültem az utcasarkon és torkom szakadtából ordítottam.Az emberek tekintetét(sajnálkozó tekintetét) éreztem magamon.De nem érdekelt.
Épp most jutott eszembe egy nagyon fontos részlet arról a napról..Csak össze fog állni a kép. Meg fogom bosszulni.Tönkretette a családunk.Bárki is legyen,nagyon meg fogja bánni.Azt garantálom.
Kiszedtem a cipőmből az összegyűjtött pénzt, majd zsebre vágtam.Felvettem a cipőm és elindultam.Mentem,amerre a lábam vitt.Pár sarokkal arrébb megint levettem a cipőm,és csak ültem,kuporogva,sírva.Mint egy elveszett kisgyerek.Az vagyok.Család nélkül.Elvették a családom.

1. rész

Nem bírok magammal,meg kellett írnom az első részt :D Örülnék pár véleménynek..:)< 3
xx Vixi
-Hölgyem,itt vannak a papírjai.Kérem fáradjon be a rendőrségre,legkésőbb holnap,ők biztosítanak szállást.Őszinte részvétem,és jobbulást kívánok.Ha bármi baj van,vagy csak valakivel beszélgetni szeretne,én itt leszek önnek.Örültem a találkozásnak,bár más körülmények között történt volna..-mondta,majd a kezembe nyújtott egy névjegykártyát.
-Köszönök mindent doktorúr,viszont látásra!-mosolyogtam rá a helyzethez képest őszintén.Rengeteg dolgot köszönhetek neki,mellettem állt végig,mindent elmondott,amit tudtak rólam és az állapotomról.
Elköszöntem a portástól,és kiléptem Doncaster friss levegőjére.Jól esett,sokáig nem jöhettem ki a kórházi szobámból,hiába szellőztettünk,akkoris büdös kórházszag volt.
Mégegyszer utoljára visszapillantottam a kórházra,hisz azért csak itt voltam majdnem egy hónapig.. Nem mondom,hogy hiányozni fog.Csak a nővérek,és az orvosaim.Legtöbbjük megadta nekem a telefonszámát,és kaptam tőlük egy telefont,hihetetlenül hálás vagyok érte.
Sétáltam utcáról utcára;nem tudtam,hova menjek.Nem emlékeztem,hol laktunk.Aztán feltűnt egy ház,a harmadik emeleti ablak körül fekete korom volt.
Hát,úgy tűnik,itt laktam én.A szívem összeszorult,ahogy ránéztem a házra,ahol egészen 16 éves koromig laktam.Majd továbbsétáltam.
Magam mögött hagyom ezt a helyet.Csak rossz dolgok fűznek hozzá.Az emlékeim-a szépek és a rosszak egyaránt-eltűntek.Semmi emlék.Itt halt meg a húgom és anyám.Itt próbáltak megölni minket.
Na várjunk csak!Most jut eszembe.Ki akarhatott minket megölni?Kinek árthattunk?Az apámról mért nem mondtak semmit az orvosok?Mi történt? Ki kell derítenem,de még fiatal és gyenge vagyok ehhez.Majd pár év múlva.
Találtam egy számomra megfelelő helyet,és leültem.Egy ház aljában voltam,és ott ücsörögtem a betonon.A cipőmet kiraktam magam elé,hátha megszánnak az emberek pár fonttal. Még ott ülhettem pár órán keresztül,de álomba szenderültem.

*-Anya.Anya ugye Ben ott van melletted?-ordítottam,mire csak a húgom hangos sikítását hallottam.Ezt már nem bírtam.Ég a lakás,csak a húgom sikítozását és bömbölését hallom,és az anyám kétségbeesett kiabálását.* Könnyes szemekkel ébredtem.Csak álmodtam.Láttam magam előtt,ahogy a füst szűrődik be az ajtómon,majd egyszer csak betörte az ajtóm,és beszabadult.Felkaptam egy fényképet és ugrottam. Úristen.Nem álmodtam.Emlékszem.A húgom sikítozását még mindig hallom.Hallom magam előtt.Nem tudtam segíteni nekik.Meghaltak. És ismét álomba sírtam magam..

Pár dolog:)

Na sziasztok!:) Szóval. Elkezdtem ezt a blogot.Már nagyon rég szerettem volna írni,lett is volna rá egy csomó időm,de ihletem nem volt.Nem akartam sablonos blogot,próbálok olyat írni,amilyen eddig még nem volt.Nézzétek el nekem,ha eleinte nem megy,próbálok belerázódni,remélem mindenkinek tetszeni fog!:D Egyetlen egy kérésem lenne. Én nem azért kezdtem ezt a blogot,hogy kommenteket csavarjak ki belőletek,a részek NEM LESZNEK KOMMENTHEZ KÖTVE! De. Nagyon örülnék,ha leírnátok a véleményeteket.Jól esne.Tetszik-e az alapsztori,vagy nem?Folytassam,vagy inkább ne? Jöhet pozitív-negatív,hideg-meleg,elfogadom!:) A részeket megpróbálom minél sűrűbben hozni,de a maximum,amit mondhatok,hogy hetente 3 rész lesz.DE EZ MÉG KORÁNTSEM BIZTOS! 8.-os vagyok,nemsokára jön a felvételi,de nekem a blogolás már most sokat jelent,nézzétek el,ha ritkán jön rész.:/ Igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni,de ehhez kell a TI segítségetek is! Puszilok mindenkit,1 héten belül itt lesz az első rész!:) (Hétfőn osztálykirándulásra megyek,szerdán jöbünk vissza,de lehet,ott is tudok blogolni) Mindenkinek további szép hétvégét!:)<3 xx Vixi

Prologue

Egy fénykép.Ennyi maradt nekem.Semmi más.Egyetlen egy emlék a családomról.Vagy mi.
Hogy mire emlékszem?Egyedül a nevemre.Semmi másra magammal kapcsolatban.És mással se nagyon..
Füst szag van,és zuhanok.Valamivel a kezemben.Egy kép volt.
Az orvosaim azt mondták,tűz ütött ki a lakásunkban.Ismeretlen okok miatt.
De a rendőrök egy dolgot biztosra mondtak:Nem baleset volt.Szándékos gyilkossági kísérlet.
Engem kint találtak a ház előtt.3 emeletet zuhantam.Megúsztam csupán egy bordatöréssel,és kartöréssel.A lábam megzúzódott,zuhanás közben elájultam.Agyrázkódás.
2 hete történt.3 napja keltem föl.Idáig kómában feküdtem a kórházban,hát nem csoda...
Most is épp itt fekszem,és a képet nézegetve gondolkozom..
Szégyen.Szánalmas vagyok.
Nem emlékszem a családomra.Egyáltalán. Az orvosok csak az anyám,és a kishúgom testét találták meg.Bent égtek.De az öcsémnek és a bátyámnak nyoma veszett. Meg akarom őket keresni.Meg akarom keresni az életem!Tudni akarom ki vagyok,ki voltam.Kik voltak a családtagjaim.Voltak-e barátaim. A kórházból holnap engednek ki,nem tudom hova menjek.Nincs hol laknom.Lehet egy útszéli csöves leszek.Senki nem fog nekem segíteni.
Egy biztos:itt nem maradhatok.El kell mennem innen.Összegyűjtök valahogy egy kis pénzt,és elköltözöm.Hogy hova?Még én sem ttudom.Szeretnék egy nagyobb városba,hogy meg tudjak élni. Talán London lesz a megfelelő hely.Bár még van időm gondolkozni..
Ez lennék én.A szerencsétlen Anabella Cowell.