-Harry,miért sírsz?-kérdezi tőlem édesen csengő hangján.Szükségem van a csókjaira.Az öleléseire.A nevetésére.A vicceire.Mindenre,ami vele kapcsolatos.Szükségem van rá.
-Bella,én nagyon szeretlek.-mondom,és már meg is bánom,hiszen tudom,hogy ő nem szeret,mert még nem emlékszik rám.Remélem,ha egyszer emlékezni fog újra belém szeret.
-Mesélj rólunk,kérlek.-mondja,és egy könnycsepp hullik le az arcán.Nem követi több,csak egy.Követem a szememmel az útját,mintha annyira érdekes lenne,de nem ez a lényeg.Nem merek neki erről beszélni,mert nem akarom,hogy eltávolodjon tőlem.
-Mit meséljek?Hogy miket csináltunk együtt?Hogy mennyi ideig voltunk együtt?Hogy hogyan jöttünk össze?Hogy mennyire rosszul esett,amikor Louis karjaiban láttalak?Hogy mennyit sírtam miattad?Hogy hogyan szakítottál velem?Hogy miért?Hogy mit éreztem akkor,amikor azt hittem,te is meghaltál?Hogy mit éreztem akkor,amikor kiderült,hogy nem emlékszel semmire?Hogy nem emlékszel rám?Hogy nem emlékszel arra,hogy mennyire szerettelek? Hogy mennyire fáj itt állni veled szemben úgy,hogy nem csókolhatlak meg?
Hogy nem ölelhetlek át? Hogy nem vagy az enyém?-nem akartam ennyire őszinte lenni,de ez kikívánkozott belőlem.Ezt érzem.Fáj.
-Ne csináld ezt.-és ekkor elkezd sírni.Most már nem tudom követni a könnycseppeket,mert megszámlálhatatlanul sok van belőlük,gyűlölöm így látni.
-Mindent elmesélek neked,bármit,csak ne sírj,könyörgöm.-mondom teljesen őszintén.Bármit megtennék,csak ne sírjon.
-Ígérd meg,hogy mindent elmesélsz.-kér.
-Megígérem,Bella.-hol kezdjem? Elmeséljem neki,hogy az első napon mennyire utáltam? Hogy egy hét alatt mennyire belé szerettem?
Minden bizonnyal ez lesz.
-Első napon,amikor megláttalak,utáltalak.Azt hittem,egy plázapicsa vagy,ezt el is mondtam a fiúknak,de pont hallottad. Direkt eljátszottátok,hogy azok vagytok,már az első napon az idegeimre mentetek.
Másnap amikor megláttalak valami furcsa érzés kerített hatalmába.Nem tudtam,mi az,de úgy éreztem,megfulladok,ha azon nyomban nem beszélek veled.Odamentem hozzád,de te leráztál. Nem csodáltam,hisz nagy szemétség volt,amit rólatok hittem,de úgy gondoltam,megbocsátasz.Utána Louis napokig alig volt velünk,folyton valami lánnyal randizgatott. Sokszor ment oda hozzád napközben,közben Eleanor hozzánk csapódott.Mindent tudott rólad,de mégse nagyon kérdezősködtünk a kapcsolatotokról,azt hittem,Louis nem állna össze veled.Legalábbis reménykedtem benne.1 hét alatt távolról,de beléd szerettem.De késő volt,mert addigra te és Lou már egy pár voltatok. Már akkor összetörtél lelkileg,de úgy éreztem,megéri rád várni.-mondom,és kínosan felnevetek. Nagyon jól esne,ha ezeket a gondolatokat úgy beszélnénk át,hat ő is emlékezne.Folyamatosan a szemébe akarok nézni,de ő a kezét piszkálja,kapargatja a körömlakkot róla.Gondolom zavarban van.Mindig is nagyon könnyen zavarba lehetett hozni őt.
-Louis egy pár hét múlva egyre kevesebb időt töltött veled,folyton lerázott,úgy,ahogy Eleanor is ezt tette. Nem gyanakodtál,azt hitted,szerelmes beléd.De kiderült,hogy ők ketten a hátad mögött...Szóval igen.-mondom.-Tudom,hogy El mesélt már róla,amikor megtörtént a baleseted,azt mondta,el fogja neked mondani az igazságot,mert nem akar még egyszer elveszíteni. Te egyre több időt töltöttél velünk,nagyon megkedveltünk téged mindannyian. Amikor megtudtad,hogy Louis megcsalt,ráadásul a legjobb barátnőddel,és ezt Louis telefonon közölte veled,csak én voltam melletted. Mindenki a barátnőjével volt,Niall pedig épp egy Nando's-ban. Engem nem kedveltél,még akkor se nagyon bocsátottál meg nekem,de amikor a telefon kiesett a kezedből,tudtam,hogy valami rossz történt veled,amikor elkezdtek folyni a könnyeid megöleltelek,és leültünk a kanapéra.Mindent elmeséltél nekem,a végére rájöttél,hogy felesleges Louis miatt sírnod,hiszen nem érdemel meg téged. Eleanorra viszont nagyon haragudtál,nem beszéltél vele többet. Egyre többet beszélgettünk,legjobb barátok lettünk,de egy idő után te is rájöttél,hogy többet érzel,mint barátság. Összejöttünk,nagyon boldogok voltunk.Mindig melletted voltam,a legtöbb koncertünkre eljöttél,de volt pár,amire nem.-eljött a kényes rész,mondom magamban.-Sokáig voltunk együtt,és fél éve nem láttunk.Hogy miért? Az én hibám.
Megszerveztem egy közös utat,Párizsba.Minden jól ment,egy szállodában laktunk. 1 hétig lettünk volna ott,de negyedik napon megfogtad a cuccaidat és hazamentél Doncasterbe. Igen,miattam.
Amíg te elmentél fürdeni,én lementem a recepciós lányhoz,beszélgetni.Tudniillik,a recepciós lány az unokahúgom. Éppen segített megszervezni,hogy az Eiffel-torony tetejét kibéreljem 3 órára,már le is telefonálta,és köszönetképpen megöleltem őt. Mire észrevettem,hogy ott vagy,már folytak a könnyeid,és felszaladtál a szobánkba.Hiába mentem utánad,hiába próbáltam megmagyarázni,nem hallgattál meg,elrohantál. Hívtál egy taxit,és a következő géppel hazamentél. Utána hiába kerestünk,hiába próbáltunk beszélni veled,egyikünket sem hallgattad meg,mindenkit eltaszítottál magadtól.
El kellett mennünk turnéra,és még mindig nem beszéltél velünk.Egész végig magamba voltam fordulva,a koncertjeinken többször is elsírtam magam a szomorú daloknál,mindig te jártál az eszemben. Amikor meghallottuk,mi történt,rögtön Doncasterbe mentünk. El megkért minket,hogy ne mondjunk neked semmit,ne kavarjunk fel téged.De véletlen ránk találtál, így akarta a sors.Bármit megteszek azért,hogy újra az enyém lehess. Harcolni fogok érted,mert szerelmes vagyok beléd,Anabella Cowell.-mondom neki,és már nem jönnek a könnyeim.Nem tudok többet sírni,de nem is akarok.Ahelyett,hogy elszaladna mellőlem,csak megölel.Nem mozdulunk,legalább 10 percig,csak ott ülünk,egymás karjaiban.Nagyon jól esik az ölelése,de tudom,hogy ez most amolyan barátiféle.
Ha kell,elérem,hogy újra belém szeressen,de szükségem van rá.
*Anabella*
Amikor elmondta mindezt,egy-egy részletet láttam magam előtt,szerintem emlékek voltak,de már én magam sem tudom.
Nagyon szégyellem magam,hogy ennyire félreértettem,pedig csak jót akart nekem,én meg szakítottam vele,mert megölelte az unokatestvérét,aki segített neki.
Mellette kell lennem,de nem vagyok méltó a szeretetére.
Megöleltem,hogy érezze,mellette vagyok. Biztos vagyok benne,hogy egyszer újra szerelmes leszek belé,de nem tudom,hogy emlékezni fogok-e,vagy újra belészeretek.
-Harry,remélem tudod,hogy mindig melletted leszek. Egyszer újra szeretni foglak,tudom,bízok magamban,bízom az egykor irántad táplált érzelmeimben.-mondtam neki.Már megnyugodtam,el akartam érni,hogy Ő is megnyugodjon.
